Szeretnék lenni…
Tengerparti homok
Melyen lábad hagy lenyomatot
Pohár maszatos széle
Jóízű reggeli emléke
Tábla alatt krétapor
Ami kihullott a szavakból
Illatfelhő a lépcsőházban
Valaha tényleg itt jártam
Kagylóhéj üvegbe zárva
A szabadság gúnyos ára
Láblógatás azon a kőasztalon
Mindig-mindig csak azon
Lábos odakozmált alja
Az első kísérlet kudarca
Meztelen hátad tőlem jobbra
Ma sem futotta tőlem jobbra
Kiszáradt könnycsatorna
Könny, amit nem sírtak el soha
Kidagadt ér szoptatós mellen
Ha fáj, akkor kell legjobban etetnem
Üres lap az újrakezdéshez
Nem kérdezem kit sértettél meg
Megszakadt vonal fájó búgása
Éterbe veszett hang hiábavalósága
Puszi az arc mellé cuppantva
Rád nem számíthatok nagy bajban
Eső nyoma a mocskos ablakon
Tavasszal ígérem, lemosom
Szélcsend és napfogyatkozás
Veszed a szemüveget és látsz
Mennydörgés vihar nélkül
Ahogy a várakozás közönnyé szelídül
Szél tépte cserép a balkonon
Magamat majd újra összerakom
Tűzhely égette hólyag a bőrödön
Éget még holnap is gyöngyöm
Gőzölgő víz a lavórban
Engedd, a lábadat, hogy megmossam
Gomb, amivel kikapcsolod
És egy másik, amivel újra indítod.
Alfa
Semmit tevés a tudományom
Ehhez nem kell egyetemre járnom
Tanulhatom a díványon
Kerevetem, matracon, ágyon.
Fárasztó egy diszciplína
Feküdni, heverni, mintha
Gúzsba köt az álom
Szempillámat belülről látom.
Puha plüss és meleg
Ahová aléltan süppedek
Már nem éber, de még nem álom
Szemhéjam néha még megremeg
S már tudom, nem én nézhetek,
A képek vetítenek engemet.
Kavargó, színes, villogó
A bennem hömpölygő folyó
A sodrásnak végképp engedek
Karom, lábam nyugton már
Néha még megugrik a lapockám
s ahogy eggyé válik a testem és a hullám
Érzem, enyém a legjobb tudomány.
GM
Amikor a tél szaga hirtelen más lett
már nem tekerted szorosra a fáslit
zsigereid mélyén már nem fáztál
furcsa tekintettel caplattál.
A postás megint nem hozta a lapot
a kukás is mindent itt hagyott
egyenruhába zárt napok szürke fénye
és más semmi nem világított estére.
Akkor a tél szaga tényleg más lett
lejjebb öltöztél egy kardigánnyit
a piacra is gyalog mentél
kis gurulós kocsiddal küszködtél.
Tárcádban nem volt apró
a savanyusnál megint nem volt zacskó
ebédnél a levest kilöttyintetted
feltörölni, pedig nem volt kedved.
Pedig a tél szaga igazán más lett
délutáni csemegéd a mandulás keksz
szunyókáltál is lábadat felpolcolva
a tévében bömbölt a hírcsatorna.
Még mindig hamar sötétedett
nem láttad jól a rejtvényedet
megint korán ágyba bújtál
hangos-hangtalan imádkoztál.
Reggel a tél szaga újra a régi
nem akartad te ezt már megérni.
Kívül könnyű
Kívül könnyű
belül nehéz
nézd kívülről
kerek egész.
Nektár látszik
szemed játszik
szádban íze
fanyarrá válik
Ujjadnak moha
markodban penge
látszat és valóság
jól összekeverve.
Nézd messziről
kerek egész
gyere közel
még nincs is kész.
Kívül könnyű
belül nehéz
fordítsd ki,
mielőtt elmész!
Galambban sárkány
gömbben kocka
egészben rész
összedarabolva
Testben lélek
percben évek
szavakban mondat
kérdőjel a pontban.
Ahogy Lucifer
az angyalokban.
Sokác Szokás
Sokác szokás,
hogy a tokás szakács,
meg a mohácsi ács,
akinek kedvenc szerszáma a kalapács,
szóval, e két délceg legény,
fényes pénteknek közepén
fát gyűjtenek, tüzet raknak,
s közepibe lobogó lángoknak
nagy cserépkorsót állítnak
s abba aztán szépen sorba’
ahogy birkák az akolba’
minden zöldséget dobálnak.
Helye van ott hagymának, répának,
S hogy a gulyás sokác legyen,
Közepébe bab is terem.
Ahogy a forró lángok
Nyaldossák az agyagot,
Úgy ontja magából a sok zöldség
Az ízt illatot, s zamatot.
S míg a tűzben a sok rész egésszé rottyan,
Addig a két sokác pihen az árnyasban.
S mire megfő a sokác gulyás
Addigra a tokás szakács
Meg a híres mohácsi ács
Kanalat fog, tányért kerít
Az asztalra kendőt terít
S várják a többi sokácot
Akik tudják milyen a sokác szokásjog
Időben, pontosan érkeznek
Asztal köré leülnek.
Van itt tímár, kovács, takács
Na meg a tokás szakács
S persze a mohácsi ács
Megeszik a sokác gulyást,
Hát ilyen ez a sokác szokás.
