én és én
Szárnyad simítja vállamat
ágyam, sziklává száradt sivatag
eszméletlen vagyok, öntudatlan
keselyűk köröznek a magasban.
Forró pára a nyakamon
mindig mögöttem vagy, tudom
mint kutya, mely farkát kergeti
soha nem leshetlek ki.
Elnézed, ahogy bukdácsolok
nem sajnálsz meg, ha sírok
esőcseppek koppannak a talajon
engedem, hogy a víz átmosson.
Körbetáncolsz hét fátyol varázzsal
kavargó szélviharként máskor
s ha kicsit csendesebb idők is jönnek
tudom, csak újabb erőt gyűjtesz.
Sivatag, szélvész vagy zivatar
mind-mind téged takar
átsejlő lepelként terül rád
e földi színjáték végtelen maskarája.
Néha már egészen közel érezlek
majd csak akkor érinthetlek
ha porrá hamvad minden vízió
kiderül, hogy minden illúzió
te és én
nem létezünk külön
együtt párolgunk át a fénykörön.
2012-12-12
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése